POP Adatbázis

Varga Feri és Balássy Betty

Varga Ferenc

Varga Ferenc (Miskolc, Magyarország, 1970. augusztus 15 ) magyar énekes, a Megasztár 3. szériájának 2. helyezettje, 2006-ban az „Év Férfi Hangja”. "Civilben" két gyermeke édesapja, akik még a művész első házasságában születtek.

1978-1986 között a Sátoraljaújhelyi Zenei Általános Iskola diákja volt. Ott kezdett el először gitáron játszani, majd később váltott és Szatmári György tanította trombitán játszani, később ő lett az Úttörő Zenekar első trombitása. Gimnáziumi éveiben kezdett el énekelni. Ott figyeltek fel tehetségére így nem csoda, hogy később az iskola énekkarának oszlopos tagjává vált. Később egy új hangszer, a dobok használatát sajátította el, Orlizky György segítségével. Így ismerkedett meg a funky, a jazz, a soul, a blues és a rock zene alapjaival is.

Első zenekara, a Különjárat nem volt hosszú életű, de a feloszlás után Ferenc több zenekar tagja is volt, többek között: Essex, Ramses, Midnight Blue, és a leghosszabb ideig (11 évig) a Hangár nevű zenekarban.

2005-ben jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába, a Megasztár 3-ba, ahol hamar a közönség egyik kedvenc énekese lett. Ő lett a Megasztár második helyezettje, és a legtovább versenyben maradt férfi előadó, ezáltal elnyerte a 2006 Legjobb Férfi Hangja címet. A Megasztár nemcsak a népszerűséget adta meg Ferinek, hanem magánéleti partnerét és élete első énektanárát is megtalálta Balássy Betty személyében. Az énekesnő vokálozott az élő adások során a döntősök produkciói alatt.

2008-ban jelent meg első szóló videoklipje, amely a Fuss című dalból készült. A dal videoklipjében Gregor Bernadett színésznő is szerepet kapott.

Balássy Betty

Balássy Betty (Budapest, Magyarország, 1981. július 16 ) magyar jazzénekesnő.

Betty zenei karrierje 2000-ben indult be, amikor egy Nemzetközi Jazz Énekversenyen I. helyezést ért el. Ez után az eredmény után több saját zenekarral és más zenekarok vendégénekesnőjeként (Sapce Jam, Aktív Maszat, Full House, Freak, Funking,Cool Miners, Balássy Betty Quintet, Budapest Jazz Orchestra, Budapest Big Band) koncertezett országszerte. 2001-ben felvették a Kőbányai Zenei Stúdió Jazz szakára, ahol tanára Berki Tamás volt. 2002-ben Betty-t felkérték a Harkányi Jazz Ének tanárának, amely nagyon megszerette Betty-vel a tanítást, és azóta magántanítással is foglalkozik. Ugyanebben az évben rendezte meg a Magyar Rádió a Garay Attila Nemzetközi Ének Versenyt, ahol III. helyezést ért el, és abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy együtt énekelhetett a világhírű Al Jarreau-val. 2003-ban több ismert, népszerű előadó és zenekar lemezén énekelt.(Szekeres Adrienn, Zséda, Hevesi Tamás, TNT, Fiesta, Hauber-Spigiboy-Fresh) 2004-ben felkérték a Megasztár I. tehetségkutató vokál szekciójának vezetőjének, amely 2005-ben azonos szerepkörrel folytatódott a Megasztár III. résszel. Ez a tehetségkutató segítette elő, hogy Betty-t az egész ország megismerje. A Megasztár alatt ismerkedett meg későbbi férjével, Varga Ferenccel.

Az együttes

A verseny után felkérték Varga Ferit és Balássy Bettyt az Egy bolond százat csinál című film főcímdalának feléneklésére, amiből később klip is készült.

2007. április 23-án jelent meg első közös lemezük, mely az Ébredni valakiért címet kapta, amely a duettek mellett mindkettejüktől halható szólódalok is.

Május 10-én a Thália Színházban tartották lemezbemutató koncertjüket, amelyre rangos vendégeket is meghívtak: a Stúdió 11 zenekart,Südi Iringót és a Dudás Tibor által vezetett tánc-show-t is.

Az albumról eddig az Egy bolond százat csinál-on kívül több kislemez is megjelent.

A második kislemez az album címadó dalából készült, az Ébredni valakiért-ből.

A harmadik kislemez egy téli hangulatú dalból az Itt a December-ből készült.

A negyedik kislemez a Randevú című dalból készült, melyben Betty franciául énekli a refrént.

A duó 2009 májusában egyszerre két albumot jelentetett meg, egy Pop stílusút, mely a Jókor jó helyen címet kapta, és egy Jazz stílusút, mely a Jazz kettesben címet kapta, amelyen Jazz világslágerek feldolgozása hallható.

A Jókor jó helyen-ről 2009. április 9.-én jelent meg az első kislemez, mely az Egy férfi meg egy nő című dalából készült.

A második videoklip a Visz a hajó című duettből készült.